Ugrás a tartalomra

dr. Dénesné Apollónia Krisztina - részletes bemutatkozás

dr. Dénesné Apollónia Krisztina

dr. Dénesné Apollónia Krisztina

fizioterapeuta · egészségügyi gyakorlatvezető
coach-mentáltréner · egyetemi óraadó

Bemutatkozás

Gyerek koromtól kamaszkoromig versenyszerűen kosárlabdáztam és kézilabdáztam. Egy sportsérülést követően azonban 14 éves koromban porckorongsérv miatt véget ért a sportkarrierem. A súlyos fájdalmak, a hosszú rehabilitáció és a többszöri gerincműtétek egész életemre kihatottak, és alapvetően meghatározták mozgáskultúrámat, terhelhetőségemet, valamint későbbi sportolási lehetőségeimet.

Egészségügyi pályára készültem, de pont a saját sport sérülésem és gerinc műtétem miatt tanulmányaimat nem tudtam azonnal az egészségügyi pályán elkezdeni, de soha nem mondtam le arról az elhivatottságomról, hogy egyszer az egészségügyi és szociális szférában dolgozhassak. Az élet végül visszavezetett erre az útra és hálával gondolok mindazokra az oktatókra és szakemberekre, akik segítettek abban, hogy kitartsak a választott hivatás mellett.

Ma már elmondhatom, hogy közel 30 éve dolgozom az egészségügyben mozgásszervi területen és igyekszem a hozzám forduló klienseket a legjobb tudásom szerint ellátni, kezelni.

Pályafutásom során több éven át dolgoztam egy gyógyászati segédeszközöket gyártó cégnél, majd 11 évet töltöttem a Gerincgyógyászati Központban. 14 évvel ezelőtt nyitottam meg saját fizioterápiás kezelőmet, ahol végre megvalósíthattam, amire mindig is vágytam: az emberi testet és szervezetet egységében, holisztikusan, komplexen vizsgálni és kezelni.

Terápiás szemléletem

Kezeléseim elsősorban az akut és krónikussá vált fájdalmak, gyulladások kiváltó okainak megszüntetésére irányulnak, hosszú távon javítva a páciensek életminőségét.
Kiemelten foglalkozom a fascia-, lágyrész- és triggerpont-kezelésekkel, melyeket komplex módon elsősorban lökéshullámmal kezelek. A lökéshullám-terápia gyakran már rövid időn belül látványos javulást eredményez, de szükség szerint minden kiegészítő kezelést beépítek a terápiába.

A szegmentális idegrendszeri hatásokon keresztül a kezelések belső szervi panaszokra is pozitív hatással lehetnek, melyekkel kapcsolatban számos kedvező visszajelzést kaptam pácienseimtől.

Közös munka a gyógyulásért

A sikeres terápia alapja a páciens aktív együttműködése, különösen az otthoni feladatok betartása. Sok esetben már 1–2 kezelés után csökken a fájdalom, az állapot pedig fokozatosan javul, de az is egy normális gyógyulási folyamat, hogy végig csinálok egy kezelés sorozatot, ami 2-10 között van, a kezelési dózisok összeadódnak és még hosszú hetekig dolgoznak tovább a szervezetben és a gyulladás és fájdalom csökkenés szép fokozatosan megy végbe, majd egyszer csak megszűnnek a panaszok.
A kezelések általában heti 2 alkalommal, kúraszerűen történnek, mivel a szervezet regenerációs folyamata a kezelések számával arányosan zajlik.

Gyulladásos állapotok esetén kiemelten fontos a fizikai terhelés csökkentése, az akut szakaszban a pihentetés, majd fokozatosan a nyújtások majd az egyénre szabott mozgásprogram visszaintegrálása a hétköznapokba.
Segítek a megfelelő sport és mozgásforma kiválasztásában, az ergonómia és a test helyes használatának elsajátításában is.

Gerincstabilizációs torna programok összeállítása

Sportoktatóként elsődleges szempont a mozgásprogramok összeállításánál a gerinc és az egész test védelme, ennek megfelelően a gyakorlatok helyes kivitelezése áll a fókuszban. Több hibát tapasztalok a páciensek részéről, edzés elején a bemelegítés, edzés végén a nyújtások elmaradása, aztán a helytelenül végzett gyakorlatok kivitelezése és a túlzásba vitt mozgásprogramok. Mindezek vezetnek el a fájdalmak, sérülések kialakulásához.

2019-ben ismerkedtem meg a Dr. Smíšek által kifejlesztett SPS (spirál stabilizációs) módszerrel, amely rövid időn belül bizonyította hatékonyságát.
Ez a speciális nyújtó-lazító, spirálizomláncokat erősítő, testtartáskorrekciós rehabilitációs mozgásforma hatékonyan támogatja a gerinc egészséges működését és a fájdalomcsökkentésben is jelentős szerepe van.

Almássy Csillánál preventív gerinctréning végzettséget szereztem, mellyel szintén fantasztikus eredményeket lehet elérni a mozgáspálya visszaállításával, a stabilizáló izmok visszaépítésével. A mindennapokban jól hasznosítható, rövid gyakorlatsorokat tanulhat meg a páciens.

2021-től a Nyírfa Egészségcentrum gyakorlati oktatóhelyként is működik, részt vesz az egészségügyi felnőttképzésben, duális oktatóhelyként támogatva a szakmai utánpótlást.

Hiszem, hogy az oktatás egyik legfontosabb eredménye az, ha a kliensek képesek lesznek felismerni saját erőforrásaikat, és ezeket felelősen, tudatosan tudják használni szakmai és személyes életükben egyaránt.

Coaching – pszichológiai megközelítés

Ezt felismerve elvégeztem a Varsói Egyetem üzleti pszichológia és coaching szakát, ahol a vezetői és személyes fejlesztés területén szereztem mélyebb ismereteket, így új távlatok nyíltak meg az egészségügyi és szociális szférában, de más területeken is számomra.

További képzéseken vettem részt life, karrier coaching, coaching eszközök és módszerek, stresszkezelési technikák, szorongás csökkentés, önismeret, önfejlesztés, valamint mindfulness témakörökben. Célom, hogy támogassam az embereket testi-lelki harmóniájuk megőrzésében.

Nagyon szeretem a különböző coaching eszközök használatát. Többféle módszer, eszköz közül megtaláljuk a számodra megfelelőt!

Miben tudok segíteni:

  • kiégés megelőzés és kezelés
  • motiváció vesztés és megtartás
  • szorongás és stresszkezelés
  • önismeret, önbecsülés, önbizalom fejlesztése
  • mindfulness gyakorlatok megismertetése
  • különböző kommunikációs technikák, különösen az asszertív kommunikáció
  • teljesítménynövelés stb.

Mentáltréning – Kinek ajánlott?

A mentáltréning mindenkinek ajánlott, aki szeretné fejleszteni önmagát, növelni teljesítményét, és tudatosabban kezelni a stresszt vagy a kihívásokat. Elsősorban élsportolóknak, utánpótlás korúaknak, edzőknek, de üzleti szakembereknek, tanulóknak, bárkinek, akik önbizalomhiánnyal és szorongással küzdenek.

Mi a mentáltréning:
A mentáltréning egy olyan tudatos belső gyakorlás, amelynek célja, hogy erősítsd a belső stabilitásodat, javítsd a figyelmedet, fejleszd a reakcióidat, és tudatosítsd azokat az erőforrásokat, amelyekre nyomás alatt is támaszkodhatsz.

A mentáltréning során nem a testtel dolgozunk, hanem a gondolatokkal, érzésekkel, hiedelmekkel és a figyelem irányításával. Ez nem azt jelenti, hogy a test és az elme különválasztható – épp ellenkezőleg. A sportteljesítményben a kettő szorosan összefonódik: amit gondolsz, az hat a testedre, és amit a tested átél, az visszahat a gondolataidra.

Coaching ülések

Sok hobbi és versenyszerűen sportoló fiatal és középkorú klienst kezelek a Nyírfa Egészségcentrumban. Preventív megelőző szemlélettel, a versenyek előtti felkészítés és utórehabilitáció is fontos részét képezi a sérülések megelőzésének.

Kiemelten foglalkozom női munkaerővel, akik alkalmazottként vagy vezető pozicióban dolgoznak, mindegyiküket érinti az anyaság-munkahely-magánélet egyensúlyának megtalálása. Nőként, anyaként, nagymamaként ezért a velük való foglalkozás, coaching folyamat is a kedvelt területeim közé tartozik.

A coaching ülések során abban is tudok segíteni, ha valaki életmódváltás előtt áll, elakadt egy élethelyzetben, vagy pályaváltáson gondolkodik. Támogatom azokat is, akik munkahelyi nehézségekkel küzdenek, konfliktusokat szeretnének rendezni, vagy egyensúlyt keresnek a hivatás és a magánélet között. Célom, hogy a hozzám fordulók felismerjék saját erőforrásaikat, és megtalálják a számukra legmegfelelőbb, kiegyensúlyozott életutat.

Coaching folyamataimat proaktív szemlélettel végzem, de szeretem használni a tranzakcióanalízis alapú coachingot is.

A proaktív coaching olyan megközelítés és módszer, mely révén a Te meglévő tudásodra, belső erősségeidre támaszkodva képessé válsz belső elakadásaid lekűzdésére, energiáid, kreativitásod mozgósítására, hogy megvalósíthasd legfontosabb céljaid. A proaktív coaching meghatározott szempontrendszer és módszertan szerint vezetett, strukturált konzultációk és cselekvések sora. A coaching konzultációk során előbb abban segítek, hogy pontosan megfogalmazd céljaid és az ezek elérését akadályozó főbb nehézségeket. Ezután abban támogatlak, hogy megfejtsd, mit és hogyan kell másképpen csinálnod, hogy áttörést érj el céljaid megvalósításában.

A TA tranzakcióanalízis alapú coaching egy pszichológiai modellen alapuló fejlesztő módszer, amely segít az ügyfélnek megérteni saját működését, játszmáit, sorskönyvét és a személyiségállapotait (Szülő, Felnőtt, Gyermek). A cél a tudatos, autonóm viselkedés növelése, a hatékonyabb kommunikáció révén. A módszer különösen hatékony önismereti fejlődésre, munkahelyi konfliktuskezelésre és vezetői készségek fejlesztésére.

Végül visszajelzésemmel biztosítalak, hogy a közös munka során kijelölt úton maradj és az eltervezett feladatokat végrehajtsd. Mindez közvetlen, nyílt és őszinte légkörben zajlik.

A foglalkozások, online-személyesen és hibrid formában is elérhetőek!

Szeretettel várlak egy első ingyenes konzultációra, ha érintett vagy bármelyik témában! Megtaláljuk a számodra megfelelő módszert, technikát, amivel elindulunk a problémamegoldás útján!